2012. március 25., vasárnap

Debreceni Református Kollégium Múzeuma




475 éve folyamatosan működő Református Kollégiumban 2012 március 1-étől újra látogatható a múzeum, ahol számos értékes és érdekes tárgyi emlékkel ismerkedhet meg a látogató. A múzeumban azonban nem csak tárgyak láthatóak, hanem interaktív eszközökkel nyerhetünk bepillantást a kollégium hajdani diákjainak életébe, ismerkedhetünk meg az intézmény nagy személyiségeivel, a református szertartásokkal, valamint a Tiszántúli Református Egyházkerület látványosságaival .Az új állandó kiállítás Debrecenről, mint „a kálvinista Rómáról”szól , arról , hogy miért éppen e város vált a reformátusság legfontosabb támaszává. Az Oratórium mellett pedig külön kiállítás idézi fel a kollégium egykori híres diákjának, Csokonai Vitéz Mihálynak alakját . De rajta kívül, még számos  Magyar híresség tanult itt, úgy mint  Ady Endre, Arany János, Kölcsey Ferenc, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc és Szabó Magda.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése